Feliratkozom az ingyenes varrótanfolyamra, hozzájárulok adataim kezeléséhez, illetve elektronikus levelek fogadásához az Adatvédelmi nyilatkozatban leírtak szerint.
   
   
Szabás-varrás ötletek » Esküvői ruha készült a Varróház varrótanfolyamán, nézd meg!

Esküvői ruha készült a Varróház varrótanfolyamán, nézd meg!

2018.05.16 | varrás | varrás kezdőknek | varrótanfolyam

varrótanfolyam

Nagyon érdekes projekt zajlott le a Varróház tanműhelyében, és arra gondoltam megmutatom Neked is.
Anna, az egyik résztvevő az iskolában azt a feladatot kapta (alternatív gimnázium) dolgozzon egy egész éven át egyetlen projekten, amit be is kell mutatnia.

Bár nem tudott varrni, úgy döntött, egy saját tervezésű ruhát készít.
A dolog különlegességét az adja, hogy nagymamája nagy örömére, úgy döntött, az ő esküvői ruháját gondolja újra, elkészíti annak modern változatát.

Anna az interneten gyorsan megtalálta a Varróház varrótanfolyamait, épp másnap indult is egy, és már bele is vágott a varrás világába.

Oktatója Koródy Katalin volt, az Erzsébet krt 54-ben található tanműhelyben.
A kezdő varrótanfolyamot a haladó követte, és itt már neki is láttak az esküvői ruhát elkészíteni, a tervezéstől, a szabásminta elkészítésén át a megvalósításig.

varrás kezdőknek
varrás kezdőknek

Első próba:

varrótanfolyam

Kész ruha, csipke boleróval:

varrótanfolyam

varrótanfolyam

varrótanfolyam

és az igazi érdekesség, a nagymama esküvői ruhája, és annak a modern változata egymás mellett:

varrótanfolyam


Anna ezt írta saját munkájával kapcsolatban:

„Megpróbáltam a legjobb tudásom szerint, sok segítséggel létrehozni egy esküvői ruhát, ami hasonlít a nagymamám 1970-es ruhájára. Szerintem sikerült. Apró változtatásokat végeztem, amik csinosabbá tették a ruhát a menyasszonyon. Az alapruha alakját kicsit nőiesebbre készítettem: a derekat kiemeltem, és a szoknya részét ferdén szabtam ki, ami annyit jelent, hogy a szoknya szépen hullámzik, nem egyszerűen egyenesen ér le a földre, így lágyabbá teszi a ruhát.

Mivel én nem szerettem volna hosszú fátylat az alkotásom mellé, varrtam hátul egy kicsit hosszabb kiugró részt, amit a menyasszony a földön húz maga után, de nem olyan nagy, mint egy fátyol, és nem kell vele foglalkozni, mivel a ruha része. Ez az úgynevezett uszály. A cipzárt a ruha hátára varrtam, és rejtett cipzárt használtam, hogy ne látszódjon. A nagymamám ruháján oldalt van a cipzár, és látszik a sínje is. Ugyanúgy használtam a ruhán én is szűkítőket, hogy szépen álljanak a domborúbb részeken. Az ujjak és a nyak eltisztázását is kicsit máshogy csináltam, de csak azért, mert én így tudtam szépen megoldani.

A csipke-felsőrészben a legnagyobb különbség a csipke anyaga, mintája. Régen nem volt nagy választék csipkéből, legalábbis nem akkora, mint ma. A nagymamám ruháján a csipke sok nagy virágból áll össze. Szerintem nagyon szép, de ma már nem gyártanak, használnak ilyet, kiment a divatból. Esetleg ha valaki egy retró ruhát varrat, akkor előkerül, de amúgy már nem látom sehol. Ezért én, ha akartam, se tudtam volna könnyen ilyen csipkét szerezni, de szerencsére nekem egy mai modern kellett. Az én csipkémet szintén kis virágok díszítik, de a virágok között átlátszó, finom, hálószerű anyag helyezkedik el. Én egy bolerót varrtam a ruhámhoz, míg a nagymamám egy hosszú kabátkát viselt. A boleró csak a menyasszony derekáig ér. Szintén félujjú és a karjai lefelé bővülnek. Kis kabátként funkcionál, amit szintén össze lehet elöl csatolni egy brossal. Ennyi eltérés van a két ruha között. Ez nem hangzik soknak, de az összhatás mégis más. Örülök, hogy mindkét ruha egyszerűbb fazonú. Szerintem nagyon szép és elegáns. Ha egyszer az én esküvőm lesz, akkor én is valami hasonló ruhát szeretnék viselni.

Örülök, hogy ez a ruha, és projekt a Varróház tanműhelyében készült, és ezúton is gratulálok Annának az elgondolásához, és a kivitelezéshez is!

Ha szeretnél Te is résztvenni egy varrótanfolyamon, kattints ide: https://www.varrohaz.hu/varrotanfolyam/
Tanulj meg varrni, és készítsd el a legkedvesebb ruháidat Te magad!
Ezek a ruhák is mind varrótanfolyamokon készültek:
varrótanfolyam


Oszd meg ezt az oldalt ismerőseiddel:
     

Új hozzászólás »




2 hozzászólás Új hozzászólás »

  2.
 
Ági hozzászólása
2018-05-22 10:16:47
  Kedves Anna! Gratulálok az éves munka művészi részéhez.Amennyiben ahhoz jutottál el,ami a célod volt,akkor már megérte.Go dolom a bemutatás során is számos hasznos visszajelzést kaptál.Csak így tovább!!! Szer
  1.
 
Éva hozzászólása
2018-05-22 08:03:20
  Nagyon bátor vagy, hogy pár hét varrás után megcsinaltad! Gratulálok, szép munka!

  Új hozzászólás »

Varrótanfolyamok


Szabás-varrás ötletek

Helga táskavarró workshop
Eszti neszeszer varrás (ingyen neszeszer szabásmintával)
Kis Divattervező tábor kulisszatitkai
Varrótanfolyam élménybeszámoló képekben
Kis divattervező tábor 2018, élménybeszámoló
Tüll szoknya varrás a tanműhelyben
Esküvői ruha készült a Varróház varrótanfolyamán, nézd meg!
A szegény leány, a varrás, és a Macskacicó
Luxust a macskáknak! Macska párna varrás lépésről-lépésre
Szabásminta átalakító tanfolyam indul
Család-barát Magazinban varrtam Nagy Ferónak babos kendőt
Veronika táska szabásminta, és varrási útmutató (workshop)
Kutyapárna varrás egyszerűen, lépésről-lépésre
Karácsonyi manó készítése (ingyen szabásmintával)
Szemirámisz pénztárca varrása lépésről-lépésre (ingyen szabásmintával)
Férfi ingből kislány ruha (FEM3Caféban mutattam be)
Elvira ruha, ingyen szabásmintával, és varrási útmutatóval
Amit táskamerevítőről érdemes tudni
Dominika táskavarró workshop
Vasalódeszka huzat varrás

További szabás-varrás ötletek »

Szabás-varrás cimkék

varrás varrótanfolyam varrás kezdőknek szabásminta táska varrás táska szabásminta táska szabás varrás ötlet karácsonyi dekoráció párna varrás plüss szabásminta nyuszi szabásminta nyuszi varrás szoknya szabásminta neszeszer varrás szoknya varrás textil párna szabásminta gyerek játék neszeszer szabásminta varrás kezőknek pénztárca varrás pénztárca szabásminta plüss játék terítő varrás húsvéti dekoráció karácsonyi dekoráció készítése baba játékok jelmez szabásminta

Összes cimke megjelenítése/elrejtése »

 

Csatlakozz hozzánk Te is:

Facebook  Twitter  iwiw  YouTube  RSS


A legjobb áron, a legkedvesebb
kiszolgálás mellett a Rőfösboltban
mindig találsz szuperjó anyagokat!


A varrótanfolyamokon használt
csúcsminőségű ollókról a

gondoskodik.

 

babzsákfotel szabásminta | online varrótanfolyam | nadrág szabásminta készítő tanfolyam | szoknya szabásminta készítő tanfolyam | varrás oktatás

A weboldal az Online Varrótanfolyam Kft tulajdona. © Minden jog fenntartva. Adatvédelmi nyilatkozat | Kapcsolat
További hasznos weboldalak: Kreatív ötletek technikák gyűjteménye | Szexuális felvilágosítás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információkért kattints ide!
RENDBEN