Add meg a keresendő szót, kifejezést!

Szoknya szabásminta készítés 3. Harangszoknya szabása csíkos és kockás anyagból

Elkészítettük már saját méretre szoknya szabásmintát.
Ezt kiszabhatjuk csíkos és kockás anyagból, de ilyenkor is oda kell figyelni bizonyos szabályszerűségekre, illetve esztétikai szempontokra.

Ha csíkos anyagról van szó, akkor figyelni kell arra, hogy az eleje és háta közepe, vagy vonalra essen, vagy pont két vonal közé. Az anyagot hosszában, színt színnel szemben hajtsuk félbe, így helyezzük rá a szabásmintát. Ha az övet hosszában szabjuk, akkor a csíkok egyeztetésével nem lesz problémánk.
Az elejét és a hátát azonos módon kell kiszabni. 20%-kal szokás több anyagot venni, ha csíkos.

Leírom a szabás folyamatát is, azok számára, akik nem járatosak ebben:
Helyezzük a szabásmintát az anyagra, tegyünk rá súlyokat. Rajzoljuk körbe szappannal, vagy jelölőkrétával. Vegyük le a szabásmintát. Gombostűzzük össze a két anyagréteget, a rajzolt vonaltól néhány cm-re. Vágjuk körbe az alkatrészeket.

Kockás anyagnál hasonlóképpen kell eljárni, de itt annyival nehezebb dolgunk van, hogy az elején és a hátán a keresztbe csíkoknak azonos magasságban kell lenniük. Derékvonaltól mérjük le hány cm-re van az első keresztbe csík és a másik alkatrészt is addig mozgassuk, míg ugyan ott nem lesz. Varrásnál az oldalaknál egyeztetnünk kell a csíkokat. Itt már az övnél is figyelni kell, hogy az eleje közepén hosszában egyezzenek a csíkok.

30%-al több anyagot vásároljunk az egyeztetések miatt.

tipp: varrás közben a csíkok egyeztetéséhez használjunk keresztbe beszúrt gombostűt (varrás irányára merőleges), ezen át is varrhatunk.

Alkalmazhatunk az eredeti szálirányhoz képest 45 fokkal elforgatott szálirányt. Ettől jobb esése lesz az anyagoknak és a kockák is érdekesebb mintát adnak ki.
Ilyenkor a teljes szabásmintát meg kell rajzolni, és csak 1 réteg anyagot szabunk. Ehhez több textilre lesz szükségünk. Kb. 2-2,5-szer a szoknya hosszára.

tipp: az övet nem javasolt 45 fokos száliránnyal szabni. Ettől az anyagok képlékenyebbek, kevéssé formatartóak lesznek ami egy övnél hátrányos tulajdonság.

Jó munkát kívánok a szoknya szabásminta készítéshez és a szabáshoz!

Készítette:
Majoros Zsuzsa
Varróház Blog

Hasonló varrós ötletek:

Hozzászólások

Új hozzászólás
Nincs hozzászólás..
Friss adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információkért kattints ide!
Rendben